Vámpír.
Jelentése : Vérivó lény. Bőre sápadt, nagy szemfogakkal rendelkezik. Többségük földöntúli szépséggel, s vonzerővel felruházott, emberszerű lény. Legtöbbször éjjel jár, mert bőrét égeti a napfény.
Elűzésük: Foghagymával, kereszttel, szentelt vízzel vagy ezüsttel.
- Chh. Mit tudnak ezek? - csuktam össze a kezemben tartott könyvet. - Még hogy foghagyma. - nevettem magamban. - Hogy tudnak elűzni foghagymával? Megdobálnak vele? - képzeltem magam elé a képet, amint egy ijedt szakácsnő foghagymával dobál. - Szegény emberek, ebben kell hinniük. - mosolyogtam lesajnálóan.
- Ebben hisznek, mert azt hiszik ez majd megvédi őket. - bukkant fel mögöttem testvérbátyám. - És ki tudja, lehet, hogy megdobálnak vele. - helyezte a vállamra kezét.
- Miért jöttél? - pillantottam fel rá.
- Idő van. - nézett az órájára. - Ideje vadászni. - mosolyodott el.
Súlyos csend telepedett Szöul kihalt utcáira. A tíz emeletes épület tetején állva, a lassú szellő simogatta porcelán színű bőrömet, s néhol bele kapott egy-egy fekete hajtincsembe. A levegőt megtöltötte egy édeskés illat, minek jellegzetes illata semmivel össze nem téveszthető.
Vér. Azt hiszem kis korom óta ez az egyetlen dolog ami éltet. Mint mindig ezúttal is hamarabb éreztem mint a többiek. Hozzáértésem a vérvonalamból adódik, hisz édesapám a vadászok vezetője. A legfőbb vámpír. A legnemesebb vérvonal, az arany vonal utolsó fennmaradt családjának feje.
Vámpír. Hisz az vagyok. Az a lény, akitől évszázadokon át rettegtek, és rettegnek a mai napig. Vérszívó szörnyeteg. A legtöbb történet rólunk, amivel a gyerekek ijesztgették egymást, egytől-egyig igaz. Ha el kellene magyaráznom, akkor a Drakula és a Twillight féle vámpírok keverékei vagyunk. Bár nem csillogunk a napfényben - ami alapvetően egy marhaság. - , de nehezen tűrjük. Nem alszunk koporsóban, és nincs tele csontvázakkal a lakásunk. Első ránézésre normális embereknek tűnünk, talán másodjára is. De amint leszáll az éj, igazi valónknak senki nem szabhat többé határt.
- Kit keresünk? - pillantottam bátyámra, ki a kezében tartott aktát nézte át.
- A neve Park Chanyeol. - olvasta fel. - Csak nemrég változott át, így nem elsődleges cél megölni. Eddig három civil halálát okozta és kettőnek okozott sebesülést.
- Mi legyen vele? - néztem szét, hátha megpillantom a vér illatának forrását.
- Elkapjuk és hazavisszük. - közölte. - Apa még visszafordíthatja.
- Milyen vérvonal? - pillantottam meg az egyik sikátorban a célszemélyünket, amint a földön térdelt, s egy lány nyakából lakmározott.
- Bíbor. De mint mondtam, nemrég ébredt öntudatra, így veszélyes lehet. - figyelmeztetett.
- Értem. - bólintottam. - Megyek, összeszedem a kis barátunkat. - készültem az ugráshoz.
- SooYoung! - kapta el a bátyám a kezem. - A családja várja haza, ne tegyél benne kárt! - nézett mélyen a szemembe.
- Ugyan Jongin! Túl sokat aggódsz! - mosolyodtam el, majd lerázva magamról a kezét, leléptem az épület párkányáról, belevetve magam az éjszaka sötétségébe.
Az emeletek egyre csak fogytak, ahogy zuhantam lefelé, s minél közelebb értem a talajhoz, annál inkább önmagammá váltam. Szemeim vörös színben kezdtek úszni, szemfogaim megnagyobbodtak és éreztem, hogy az a semmivel össze nem téveszthető érzés szép lassan átveszi felettem a hatalmat.
Halkan értem földet. Ez a jó abban, ha ez ember a legnemesebb vérvonallal rendelkezik. Olyan erővel bírunk, ami más vámpírok számára érthetetlen és távoli. Tisztelnek minket mindazonáltal tartanak is tőlünk. Apám szerint hatalmunkban áll bárkit megölni, aki ellenünk vagy a családunk ellen vét, illetve aki megszegi a szabályainkat. Erre vannak a vadász csapatok. Összetételük nemes vámpírokból áll, és csak az arany vérvonalbeliek hozhatják létre. Élén a fővadászok állnak, jelen esetben a bátyám és én. A feladatunk megvédeni a várost azoktól az elfajzott vámpíroktól, akik veszélyeztetik fajunk titkának fennmaradását, és megbüntetni azokat akik ártatlan embereket ölnek meg.
Halk léptekkel értem a célpontom mögé, majd egy apró, jelzés értékű rúgással eltávolítottam a lánytól. A Chanyeol névre hallgató ifjú vámpír ideges szemekkel pillantott rám.
- Park Chanyeol! Ezennel a Vámpírok szent könyvének, az Ab Aeterno értelmében, civilek ellen elkövetett három rendbeli emberölésért, illetve két rendbeli nyolc napon túl gyógyuló sérülések okozásáért azonnali tisztításra ítéllek! - jelentettem ki tárgyilagos hangvételben. - Jöhettek! - szóltam halkan, s mint egy villámcsapásra mellettem termett a bátyám vezette vadász csapat.
- Gyors voltál! - veregette meg a vállam Jongin. - Mindössze három perc volt. - mosolyodott el. - Büszke vagyok rád!
- Köszönöm! - viszonoztam gesztusát, majd a csapathoz fordultam. - Minseok! Vigyétek őt haza és azonnal kezdjétek el rajta a tisztítást, hogy megszabaduljon a bűnös gondolataitól. - adtam ki a parancsot, majd a férfi felé fordultam. - Amit át fogsz élni, pokolian fog majd fájni. Talán azt kívánod majd közben, hogy bár meghalnál, de hidd el nem fogjuk engedni, hogy megtörténjen. Amit tettél elfogadhatatlan, tekintve, hogy bíbor vérvonalbeli vagy. Csalódást okoztál a családodnak és az egész dinasztiádnak, ezért arra ítéllek, hogy egész életedben hordozd ennek jelét. - mondtam ki kíméletlenül.
- Ki vagy te, te rohadék? - rántotta ki a karját Minseok szorításából, majd egyenesen felém kezdett rohanni. - Nem teheted ezt velem! Fajtársak vagyunk! - ordította.
- Egy ilyen elfajzott korcs nekem nem a fajtársam. - mondtam halkan, majd mikor épp elém ért volna, egy egyszerű mozdulattal mögé kerültem, s kicsavartam a kezeit, minek hatására őrült üvöltésbe kezdett.
A férfi fájdalmában letérdelt előttem, hogy enyhítse fájdalmát, de én továbbra sem engedtem a szorításomból. Lassan legugoltam mögé, s egyenesen a füléhez hajoltam.
- A nevem Kim Sooyoung. - súgtam a fülébe.
A felismerés villámcsapásként érte el az előttem térdelő férfi tudatát, s megbánó tekintettel hajtott fejet előttem.
Elűzésük: Foghagymával, kereszttel, szentelt vízzel vagy ezüsttel.
- Chh. Mit tudnak ezek? - csuktam össze a kezemben tartott könyvet. - Még hogy foghagyma. - nevettem magamban. - Hogy tudnak elűzni foghagymával? Megdobálnak vele? - képzeltem magam elé a képet, amint egy ijedt szakácsnő foghagymával dobál. - Szegény emberek, ebben kell hinniük. - mosolyogtam lesajnálóan.
- Ebben hisznek, mert azt hiszik ez majd megvédi őket. - bukkant fel mögöttem testvérbátyám. - És ki tudja, lehet, hogy megdobálnak vele. - helyezte a vállamra kezét.
- Miért jöttél? - pillantottam fel rá.
- Idő van. - nézett az órájára. - Ideje vadászni. - mosolyodott el.
Súlyos csend telepedett Szöul kihalt utcáira. A tíz emeletes épület tetején állva, a lassú szellő simogatta porcelán színű bőrömet, s néhol bele kapott egy-egy fekete hajtincsembe. A levegőt megtöltötte egy édeskés illat, minek jellegzetes illata semmivel össze nem téveszthető.
Vér. Azt hiszem kis korom óta ez az egyetlen dolog ami éltet. Mint mindig ezúttal is hamarabb éreztem mint a többiek. Hozzáértésem a vérvonalamból adódik, hisz édesapám a vadászok vezetője. A legfőbb vámpír. A legnemesebb vérvonal, az arany vonal utolsó fennmaradt családjának feje.
Vámpír. Hisz az vagyok. Az a lény, akitől évszázadokon át rettegtek, és rettegnek a mai napig. Vérszívó szörnyeteg. A legtöbb történet rólunk, amivel a gyerekek ijesztgették egymást, egytől-egyig igaz. Ha el kellene magyaráznom, akkor a Drakula és a Twillight féle vámpírok keverékei vagyunk. Bár nem csillogunk a napfényben - ami alapvetően egy marhaság. - , de nehezen tűrjük. Nem alszunk koporsóban, és nincs tele csontvázakkal a lakásunk. Első ránézésre normális embereknek tűnünk, talán másodjára is. De amint leszáll az éj, igazi valónknak senki nem szabhat többé határt.
- Kit keresünk? - pillantottam bátyámra, ki a kezében tartott aktát nézte át.
- A neve Park Chanyeol. - olvasta fel. - Csak nemrég változott át, így nem elsődleges cél megölni. Eddig három civil halálát okozta és kettőnek okozott sebesülést.
- Mi legyen vele? - néztem szét, hátha megpillantom a vér illatának forrását.
- Elkapjuk és hazavisszük. - közölte. - Apa még visszafordíthatja.
- Milyen vérvonal? - pillantottam meg az egyik sikátorban a célszemélyünket, amint a földön térdelt, s egy lány nyakából lakmározott.
- Bíbor. De mint mondtam, nemrég ébredt öntudatra, így veszélyes lehet. - figyelmeztetett.
- Értem. - bólintottam. - Megyek, összeszedem a kis barátunkat. - készültem az ugráshoz.
- SooYoung! - kapta el a bátyám a kezem. - A családja várja haza, ne tegyél benne kárt! - nézett mélyen a szemembe.
- Ugyan Jongin! Túl sokat aggódsz! - mosolyodtam el, majd lerázva magamról a kezét, leléptem az épület párkányáról, belevetve magam az éjszaka sötétségébe.
Az emeletek egyre csak fogytak, ahogy zuhantam lefelé, s minél közelebb értem a talajhoz, annál inkább önmagammá váltam. Szemeim vörös színben kezdtek úszni, szemfogaim megnagyobbodtak és éreztem, hogy az a semmivel össze nem téveszthető érzés szép lassan átveszi felettem a hatalmat.
Halkan értem földet. Ez a jó abban, ha ez ember a legnemesebb vérvonallal rendelkezik. Olyan erővel bírunk, ami más vámpírok számára érthetetlen és távoli. Tisztelnek minket mindazonáltal tartanak is tőlünk. Apám szerint hatalmunkban áll bárkit megölni, aki ellenünk vagy a családunk ellen vét, illetve aki megszegi a szabályainkat. Erre vannak a vadász csapatok. Összetételük nemes vámpírokból áll, és csak az arany vérvonalbeliek hozhatják létre. Élén a fővadászok állnak, jelen esetben a bátyám és én. A feladatunk megvédeni a várost azoktól az elfajzott vámpíroktól, akik veszélyeztetik fajunk titkának fennmaradását, és megbüntetni azokat akik ártatlan embereket ölnek meg.
Halk léptekkel értem a célpontom mögé, majd egy apró, jelzés értékű rúgással eltávolítottam a lánytól. A Chanyeol névre hallgató ifjú vámpír ideges szemekkel pillantott rám.
- Park Chanyeol! Ezennel a Vámpírok szent könyvének, az Ab Aeterno értelmében, civilek ellen elkövetett három rendbeli emberölésért, illetve két rendbeli nyolc napon túl gyógyuló sérülések okozásáért azonnali tisztításra ítéllek! - jelentettem ki tárgyilagos hangvételben. - Jöhettek! - szóltam halkan, s mint egy villámcsapásra mellettem termett a bátyám vezette vadász csapat.
- Gyors voltál! - veregette meg a vállam Jongin. - Mindössze három perc volt. - mosolyodott el. - Büszke vagyok rád!
- Köszönöm! - viszonoztam gesztusát, majd a csapathoz fordultam. - Minseok! Vigyétek őt haza és azonnal kezdjétek el rajta a tisztítást, hogy megszabaduljon a bűnös gondolataitól. - adtam ki a parancsot, majd a férfi felé fordultam. - Amit át fogsz élni, pokolian fog majd fájni. Talán azt kívánod majd közben, hogy bár meghalnál, de hidd el nem fogjuk engedni, hogy megtörténjen. Amit tettél elfogadhatatlan, tekintve, hogy bíbor vérvonalbeli vagy. Csalódást okoztál a családodnak és az egész dinasztiádnak, ezért arra ítéllek, hogy egész életedben hordozd ennek jelét. - mondtam ki kíméletlenül.
- Ki vagy te, te rohadék? - rántotta ki a karját Minseok szorításából, majd egyenesen felém kezdett rohanni. - Nem teheted ezt velem! Fajtársak vagyunk! - ordította.
- Egy ilyen elfajzott korcs nekem nem a fajtársam. - mondtam halkan, majd mikor épp elém ért volna, egy egyszerű mozdulattal mögé kerültem, s kicsavartam a kezeit, minek hatására őrült üvöltésbe kezdett.
A férfi fájdalmában letérdelt előttem, hogy enyhítse fájdalmát, de én továbbra sem engedtem a szorításomból. Lassan legugoltam mögé, s egyenesen a füléhez hajoltam.
- A nevem Kim Sooyoung. - súgtam a fülébe.
A felismerés villámcsapásként érte el az előttem térdelő férfi tudatát, s megbánó tekintettel hajtott fejet előttem.
