Rezzenéstelen arccal néztem az előttem álló férfira. Sötét íriszei pont mint azon az estén, vörösen izzottak. Barna hajának egy-egy rakoncátlan tincse néhol eltakarta gyönyörű arcát.
- Mit akarsz tőlem? - szögeztem neki nem túl kedvesen a kérdésemet.
- Látni akartam azt a lányt, aki három perc alatt elvégez egy komplett vadászatot. - mosolygott tovább.
- Hát, gratulálok! Láttál. - fontam keresztbe magam előtt karjaimat. - Most akár el is mehetsz.
- Ugyan már Sooyoung! - lépett felém egyet. - Nagyon jók a képességeid. Ne rontsd el ilyen modorral!
- A modorom a beszélgető partneremtől függ. - vágtam oda, majd leléptem a párkányról, s mint általában, most is hagytam magam zuhanni.
- Még nem végeztünk Kim Sooyoung! - hallottam Baekhyun kiáltását az épület tetejéről, de nem érdekelt.
Halkan értem talajt, s szinte azonnal futásnak eredtem. Vámpír mivoltom miatt képes vagyok jóval gyorsabban futni, mint az emberek, ami jelen estemben hasznomra is vállt. Gyorsan szeltem Szöul utcáit. A hajnalban dolgozni indulók már megjelentek a városban, ami azt jelentette, hogy ideje minél hamarabb visszatérnem az otthonomba. Már csak pár utcányira jártam a kastélytól, mikor egy sarkon bekanyarodva egy férfinek ütköztem.
- Ne haragudjon! - hajoltam meg előtte.
- Nem haragszom. - hallottam meg a túlságosan is ismerős hangot. Ez nem lehet igaz! - Mondtam, hogy nem végeztünk. - fogta meg a kezem Baekhyun, s maga után kezdett húzni. - Most pedig szépen velem jössz, és meghallgatod amit mondani akarok!
- Nem megyek én veled sehová! - rántottam ki a kezem a szorításából. - Sem ma, sem soha! Meg ne lássalak többet ezen a környéken Byun!
- Egy Kimhez képest elég ronda szád van. - emelete fel hangját. - Tiszteletet kellene mutatnod felém!
- Nincs benned semmi, amit tisztelnem kellene! - engedtem szabadjára vámpír énem. - Több vér tapad a kezedhez, mint amennyi Szöul lakosságának ereiben folyik. Az ilyet mi nem tisztelni, hanem megölni szoktuk. - nevettem fel.
Arra viszont nem számítottam, hogy a következő percben Baekhyun tenyere csattan majd az arcomon.
- Mit képzelsz te magadról? - ragadta meg jobb csuklóm, s egészen közel húzott magához. - Meg ne próbálj még egyszer így beszélni velem! - korholt, de én már szinte semmit nem hallottam belőle.
Bármennyire dühös voltam, közelsége bódítóan hatott rám. Olyan érzés kerített hatalmába, amit még sosem tapasztaltam. Úgy éreztem, az egész életem képes lennék odaadni neki ott azonnal. Ahogy vörösen izzó szemeibe néztem, elfelejtettem, hogy ő egy Byun én pedig egy Kim. Semmi nem számított.
Hirtelen azonban az agyam vészriadót fújt, s eszembe juttatta apám tanításait. "Ne feledd lányom, vannak olyan vámpírok, kiknek hatalmukban áll uralkodni feletted. Soha ne kerülj közel olyanhoz, akiről nem tudod teljesen pontosan, milyen képessége van, mert könnyen egy elcsábított, agy mosott ágyasként találod magad"
A fejem megrázva hessegettem el Baekhyun bódító erejét elmémből, majd bal kezem a mellkasára tettem azzal a szándékkal, hogy eltaszítsam magamtól, azonban nem tudtam befejezni a mozdulatsort, egy hirtelen beállító hívatlan vendég miatt.
- Uram! - lépett elő a sötétből egy tagbaszakadt szőke fiú.
- Sehun. - biccentett felé Baek, még mindig kezében tartva az enyémet.
- Uram, ne haragudjon, hogy közbeszakítom, de éppen a Kim dinasztia egy tagjával beszélget, s az apja közvetlen utasításba adta, hogy amennyiben ez megtörténik azonnal likvidálnunk kell a beszélgető partnerét. - hadarta tudálékosan.
- Ha ez apám parancsa, akkor legyen. - mosolyodott el, majd közelebb húzott magához, s belesúgott a fülembe. - Lássuk, méltó vagy-e a nevedre. - engedett el, majd mintha ott sem lett volna, eltűnt.
Abban a pillanatban, minden oldalról vámpírok támadtak rám, lehettek vagy tízen. Hosszú, óráknak tűnő másodpercek teltek el, mire odaértek hozzám, én pedig rezzenéstelenül álltam az első, hátam közepére érkező ütést.
- Ahogy akarja Mr. Byun. - húztam ördögi mosolyra a számat. - Showtime. - ugrottam az engem körülvevő tömeg mögé, s a karom széttárva jeleztem, hogy jöhetnek, nem félek tőlük.
Először egy kigyúrt tag indult meg felém, majd rajta felindulva az összes többi is.
Az ütések minden felől záporoztak felém, némelyiket alig tudtam kivédeni. A férfiak nem kíméltek, minden létező porcikámat ütötték, nem ismerve kegyelmet. Bár nem engedtem szabadjára a vámpír énem, így is sokkal erősebb voltam mint ők.
- Csak ennyit tudtok? - nevettem fel, mikor láttam, hogy kezdenek kifáradni. - Gyerünk! Mutassátok meg az igazi erőtöket! - hergeltem őket. - Vagy talán szégyellitek, hogy a Byun dinasztia pincsijei vagytok? - védtem ki egy jobbról érkező ütést. - Gyerünk ti férgek! - üvöltöttem. - Hát ennyire szar helyzetben vannak Byunék? Nem telik rendes vámpírokra? - mosolyodtam el győzedelmesen, azonban nem tartott sokáig.
Egy éles tárgyat éreztem meg a bordáim között, nemsokkal utána pedig éles fájdalmat. Odakaptam a kezem, s mikor elvettem, tenyeremet bíborvörös vérem borította. A felismerés villámként hasított elmémben. Ez a szemét! Hogy mert leszúrni?!
Lábaimból kiment az erő, s úgy rogytam térdre, akár egy zsák krumpli. A nagy csapat férfi úgy tornyosult fölém, mintha valami állatkerti látványosság lennék, én pedig kihasználva az alkalmat, hogy azt hiszik ennyitől kimúlok, szabadjára engedtem igazi valómat.
Amint megéreztem számban szemfogaim élét, melyek belemélyedtek az alsó ajkamba, miből azonnal eleredt a vér, ördögi mosoly terült szét arcomon. Megvártam míg a megfelelő mennyiségű vér összegyűlik a számban, majd az előttem álló tag cipőjére köptem.
- Azt hiszitek, hogy a kis vajazókésetek, majd leterít egy Kimet? - húztam ki az oldalamból a tíz centis tőrt. - Több kell ennél, hogy meghaljak. - kacsintottam az engem leszúró tagra, majd a földre hajítottam a vajazókésnek ítélt darabot, mely mint egy cövek, mélyedt a kemény betonba. - Most pedig kaptok egy kis ízelítőt a Kim féle erőből. - vettem le lyukas kesztyűmet, melyet hatalmas karmaim szakítottak ki.
A férfiak fele még csak pislogni sem tudott, mielőtt őrjöngésbe kezdtem. Bennem tomboló vámpír énem szabadjára engedve jó néhány sérülést okoztam ellenfeleimnek. Volt, kinek a szemét hasítottam ki, volt, kinek egy-két végtagja szakadt le. Mire végeztem fekete hajam csapzottan hullott az arcomba, testem illetve ruhám minden egyes részletét vér borította. A levegőt kapkodva vettem, miközben vörös szemem ide-oda cikázott az élettelen testek között, s tekintetemmel azt az egyet kerestem, amely meg mert sebesíteni. Nem volt nehéz megtalálni, hisz már csak ő állt előttem. Szőke hajából csorgott a vér, így gyanítottam, hogy megsebesítettem. Szemet szemért, fogat fogért. Barna szemeiben félelem tombolt, s azonnal apró gombócba zsugorodott, mikor megindultam felé. Mikor elé érkeztem úgy remegett mint a nyárfalevél egy szeles éjszakán. Lassan legugoltam elé, s a füléhez hajolva szóltam hozzá.
- Sehunnak hívnak, igaz? - kérdeztem, azonban nem érkezett válasz.
Dühösen rántottam hátra fejét a hajánál fogva, majd mélyen a szemébe néztem.
- Válaszolj! - förmedtem rá.
A férfi bólintott.
- Okos fiú! - engedtem el a haját, majd ismét a füléhez hajoltam. - Mond meg annak, aki küldött, hogy semmi esélye ellenünk. Ha a jövőben bármivel próbálkozik, én magam fogom kitépni a drága fia szívét. - fejeztem be. - Értetted? - álltam fel.
A férfi erőtlenül bólintott, én pedig lenyaltam mutató ujjamról a vért, majd egyenesen ráköptem.
- A Kim dinasztiával nem szokás játszadozni! - néztem az egyik emeletes ház tetejét álló Baekhyunra, aki engem vizslatott izzó vörös szemeivel. - Jól jegyezzétek meg, ezt a kis emlékeztetőt. - mosolyodtam el, majd hazafelé vettem az irányt.
Hazaérve óvatosan lopakodtam el édesapám irodája előtt ügyelve arra, hogy semmi zajt ne csapjak. Nagyot sóhajtva hagytam el a "veszélyes zónát" azaz azt a folyosót, ahol apám tartózkodott, majd leopárdot megsemmisítő gyorsasággal lépkedtem a lépcsőn felfelé a szobám irányába. Már majdnem elértem a végcélom, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Kim Sooyoung! - csattant fel bátyám hangja szinte a semmiből. - Veled meg mi történt? - lépett elém, s sötét íriszeivel pásztázta végig arcomat.
- Hagyjuk. - sütöttem le szemeimet, majd beléptem a szobámba.
- Nem hagyjuk. - jött utánam Jongin, maga mögött gondosan becsukva az ajtót. - Mit műveltél? - fonta keresztbe maga előtt a karját.
- Én? - mutattam magamra. - Én semmit. - léptem a fürdőmbe, s megpróbáltam lemosni a kezemre száradt vért.
- Akkor mitől vagy ilyen mocskos? - dőlt az ajtófélfának testvérem.
- Kérdezd Byunékat. - válaszoltam félvárról.
- Hogy mi? - kiáltott rám. - Megőrültél? - fordított magával szembe. - Mit tettél? Mond hogy nem öltél meg senkit. - fürkészett. - Ugye nem, Sooyoung?
- Nem. - hazudtam.
- Tudom, milyen mikor nem mondasz igazat. - szórtak szikrákat a szemei. - Hányat Soo? Mennyit nyírtál ki? - sóhajtott lemondóan.
- Nem tudom. - adtam meg magam. - Talán egy tucatot. - gondolkodtam.
- Oké, semmi baj. - túrt hajába. - Ha apa nem tudja meg akkor semmi baj. - járkált fel-alá a szobámban magát nyugtatgatva. - Byunék tudnak róla? - torpant meg.
- Igen. - fontam össze magam előtt a karjaim. - Eleve az a szemét Baekhyun küldte rám a kis kutyuskáit. - húztam fel magam.
- Meg vagy te húzatva? - fordult hirtelen velem szembe Jongin. - Tudod te, hogy ez mekkora háborút indíthat el? Ez nem játék Sooyoung! - dorgált. - Itt az arany vérvonal fennmaradása a tét. Mi lesz ha mi kiirtjuk egymást? Ki fogja megvédeni az embereket? Itt világvége lesz, ha a két család kinyírja egymást! - vázolta fel a lehetséges következményeket.
- Hűtsd le magad! - tettem vállára a kezem. - Nem hagyom, hogy ez bekövetkezzen. Meg amúgy is, az az idióta provokálta ki. Ha nem kérdőjelezi meg a vérvonalam, akkor nem öltem volna meg az embereit.
A bátyám egy pár pillanatra elhallgatott, s leült az ágyam szélére, majd intett, hogy üljek mellé. Engedelmeskedtem az akaratának, s kérdőn pillantottam felé.
- Mesélj el mindent kérlek! Semmit ne hagyj ki! Tudni akarom szóról-szóra, pillanatról-pillanatra, hogy mi történt ma este. - mondta komolyan. - Azt mondtad, hogy provokált. Kell lennie valaminek, amit nem vettél észre a sorok között. - már nem is inkább hozzám, sokkal inkább magához beszélt.
Nagyot sóhajtottam, majd megadva magam mesélni kezdtem, figyelve, hogy nehogy kihagyjak valamit. Mikor a végére értem, fürkészni kezdtem testvérem arcát, hátha le tudok róla olvasni valamit, azonban Jongin arcvonásai nem olyanok, amikből olvasni lehetne, így nem sokra jutottam.
- Soo... - szólalt meg kisvártatva. Hangja halk volt, és erőtlen. - Ez nem véletlen alakult így. - túrt bele hajába gondterhelten. - Tudta, hogy ma este a tetőn leszel. Azt is tudta, hogy ki fogod nyírni az embereit.
- Ugyan már! - csaptam meg a vállát, miközben felnevettem. - Honnan veszed ezt a badarságot?
- Nem lehetett véletlen, hogy annyi embere ott volt. Gondolj csak bele. Amióta csak az eszünket tudjuk, azóta a Byun dinasztiabeliek magányosan vadásznak. Mégis, hogy fordulhatott elő, hogy egy tucat embere véletlen arra járt, mikor tudjuk, hogy nekik nincsenek vadász csapataik. Hatás-ellenhatás Soo. Abban biztos vagyok, hogy ez volt az ellenhatás, de hogy mi volt a hatás, arról gőzöm sincs. - nézett a szemembe.
- Szóval, azt mondod, hogy tettünk valamit, ami sértette Byunék becsületét és ezért megpróbáltak visszavágni? - értelmeztem az előbb elhangzottakat.
- Pontosan. - bólintott. - Csak azt nem tudom, hogy mit. - sóhajtott.
Hirtelen beszélgetésünket a nyíló ajtó hangja szakította meg, ami mögül Jongdae dugta be a fejét.
- Bejöhetek? - pillantott felváltva hol rám, hol Jonginra.
- Gyere. - állt fel bátyám, s szélesre tárta előtte az ajtót. - Történt valami? - kérdezte, talán túl gyorsan.
- Ami azt illeti igen. - bólintott unokatestvérem. - Apátok elkezdte a tisztítást. És, hogy is mondjam... - túrt hajába. - Kiderültek érdekes dolgok.
- Hogy érted? - kerekedtek el szemeim.
- Tudjátok, van az a srác, akit az este fogtatok. - nézett felváltva, hol rém, hol a bátyámra.
- Igen, persze, de térj már a lényegre! - sürgettem.
- Nem fogjátok kitalálni, hogy kinek az embere. - húzta tovább.
- Jongdae! - vágtam hozzá egy párnát. - Nyögd már ki!
- A Park dinasztia, ahova ez a Chanyeol srác is tartozik, a Byun dinasztia bizalmasa.
Hirtelen Jonginnak is nekem is a torkunkon akadt a lélegzet. Ahogy egymás szemébe néztünk, egyből tudtunk, hogy mit gondol a másik.
- Mi ez a nézés hirtelen? - értetlenkedett unokatestvérünk. - Srácok, nem értitek? Végre sakkban tarthatjuk Byunékat. - mosolygott. - Hé, mi van veletek? Történt valami?
- Hatás ellenhatás Soo. - szólalt meg bátyám hosszas hallgatás után. - Hatás ellenhatás.
