Szinte kitéptem az ajtót a helyéről, úgy vágtam ki magam előtt, mikor kirohantam a szobámból. Sebesen szeltem a lépcsőfokokat a pincéig, ahol apám épp végzett tisztítással. Fáradtan, leharcolva lépett ki, a külön erre a célra kialakított cellából, de amint megpillantott fáradt szemei hatalmasra nyíltak.
- Hát te? - nézett végig rajtam. - Mi célból jársz erre? - mért végig kérdőn.
- É-én csak... - kerestem a szavakat. Mit is keresek egészen pontosan idelent? - Én csak látni akartam a foglyunkat. - húztam ki magam, tettetett magabiztossággal.
- Menj. - intett, majd otthagyott.
Mi a fene? Apám tényleg ennyire kijött már a gyakorlatból? Mindig is sejtettem, hogy ereje utolsó tartalékait élheti, de úgy néz ki, hogy már tényleg fogyóban van. Eddig egy tisztítás meg sem kottyant neki, emlékszem régen akár négy rituálét is elvégzett egymás után zsinórban aztán még kiment vadászni. Most viszont, már egy tisztítás után is rosszabbul néz ki mint eddig valaha.
Gondolataim elhessegetve léptem be a cellába, ahol a Park fiút tartottuk. Ahogy arra számítani lehetett, teljesen legyengülve az életéért küzdve terült el a padlón, örülve minden egyes lélegzetvételnek. Haja és ruhái izzadtan tapadtak a testére, mit tekergőző fekete indák fedtek be, amik biztosították az átok működését. Sokat tanultam a tisztításról, s láttam is apám párszor ahogy elvégzi, de még mindig magával tudott ragadni a vámpírok átkainak varázslatos ereje.
Végignézve a férfin sajnálat fogott el, ami szinte széttépett belülről. Látni azt, hogy valakit hagynak ennyire elfajulni, az már több mint embertelen tett. És ha igaz, amit Jongdae mondott akkor ez Byunék bűne, min már meg sem lepődtem, csak felírtam a képzeletbeli listára, ami a gonosz tetteiket tartalmazta. Egy valami azonban nem hagyott nyugodni. A vámpírok általában tizenöt éves korukban teljesen átváltoznak, azonban ez a férfi már régen elmúlt tizenöt, de még csak most változott át. Valami itt nem stimmelt, mégsem tudtam rájönni hogy mi.
Lassan léptem az életéért küzdő férfi mellé, majd erőmet kihasználva ülő helyzetbe tornáztam. Hátát és fejét a cella falának vetette, a levegőt gyorsan kapkodta. Leguggoltam mellé, s csak akkor vettem észre, hogy arcát millió sérülés borította, melyekből szüntelen csorgott a vér. Hagynod kellene meghalni. - halottam apám hangját a fejemben, de ezúttal a lelkiismeretem győzedelmeskedett. Túl sok vér tapadt már ezen az estén a kezeimhez, nem engedhettem meg magnak, hogy egy ennyire értékes vámpír is életét veszítse, még ha nem is a mi oldalunkon áll. Még hasznunkra lehet. - visszhangzott a fejemben. Villám sebességgel pattantam fel a férfi mellől, majd sebesen vágtam át a házon kötszer után kutakodva.
Egy kancsó vízzel, fertőtlenítővel, némi kötszerrel és egy törölközővel tértem vissza fogjunk mellé, azzal a szándékkal, hogy leápolom őt, még mielőtt elvérezne. Lepakoltam a kezemben lévő holmikat, majd a kancsóból vizet öntöttem a törölközőre, s elkezdtem lemosni a férfi testére tapadt koszt és az odaszáradt vért.
- Elég csúnya munkát végeztél apám. - dünnyögtem magamban. - Szerencsétlen ha így folytatja, kimúlik. - töröltem le az utolsó koszfoltot is Chanyeol arcáról, majd elkezdtem a fertőtlenítővel lekenni a sebhelyeit, melyből lehetett vagy két tucat, többsége az arcán. - Mi lenne veled nélkülem? - mosolyodtam el, majd kisepertem az arcából egy idő közben odahullott hajtincset. Ekkor vettem csak észre, hogy a légzése szinte teljesen normalizálódott, s a fekete indák is kezdenek eltűnni a testéről. Hamarosan magához tér. Ideje sietősre venni a figurát. -szólalt meg fejemben a vészcsengő, mely emlékeztetett arra, hogy rosszban sántikálok.
Még lekentem az utolsó sebhelyet is és leragasztottam kötszerrel, majd gyorsan összerámoltam a magam köré dobált holmikat, majd az egyik sarokba tettem őket. Kellhet még. Vetettem egy utolsó pillantást az ébredező fiúra, majd kifelé indultam.
- Miért hagytál meghalni? - halottam meg hirtelen egy rekedtes hangot magam mögül, mely megállásra késztetett.
Ebből baj lesz. - hajtottam le a fejem, s a padlót kezdtem pásztázni.
- Azt kérdeztem - hallottam, ahogy nagy nehezen álló helyzetbe hozza magát, s megindul felém -, hogy miért nem hagytál meghalni? - ért el hozzám, tenyerét a vállamra helyezve.
Lassan fordultam meg, hogy szembe nézhessek a mögöttem álló férfival. Bár tudtam, hogy sokkal erősebb vagyok nála, pláne így, hogy őt most tisztították, így nem rendelkezik semmi féle erővel sem, mégis féltem tőle. Hogy miért? Mert oka van annak, hogy Ő a Byun család bizalmasa.
Azonban mikor sötét íriszeibe néztem, félelmem szinte egy csapásra elmúlt. Nem láttam márt csupán egy megtört lelkű fiút, aki nem tud elég hálás lenni, mert megmentettem az életét.
- Pihenned kell. - mosolyogtam rá. - Nem kis erő kell, hogy felépülj. - karoltam belé, s kivezettem a cellából, egyenesen az egyik pincében lévő "V.I.P" helyiségbe, ahova olyanok kerülnek, mint ő. A politikai foglyok.
A szoba semmiben nem különbözött a házban lévő szobáktól, még fürdő is volt benne, azonban a falon lévő ablakokon keresztül meg lehetett figyelni az ott tartózkodó személyt, s a köré húzott erőtér biztosított róla, hogy a bent tartózkodó fogoly elveszítse az összes erejét, azonban az erőtér létrehozójára - jelen esetben rám - nem hat.
- Feküdj le! - mutattam a szoba közepén lévő ágyra. - Nemsoká jövök. - léptem ki a szobából, majd gondosan bezártam magam mögött a három záras ajtót.
Jól kiismertem a konyhában magam, így egy óra alatt elkészítettem azt a regeneráló teát, amit még anyám tanított meg nekem. Erőre kell kapnia, hogy bármi információt kiszedhessek belőle. - kattogott az agyam.
Túl sok kérdés volt a fejemben, amire Chanyeoltól kaphattam választ csak. Kezemben a csészével indultam lefelé a pincébe, mikor unokatestvérembe, Minseokba botlottam.
- Hát te? - húzta fel fél szemöldökét.
- Én csak... Izé... - kerestem a szavakat.
- Ne aggódj! - tette kezét a vállamra. - Helyesen cselekszel. - sétált el mellőlem.
Kérdőn fordultam utána, s úgy néztem távolodó alakját. Tudna róla, hogy mit tettem? Látta volna, ahogy megmentettem Chanyeol életét?
Tekintetem a kezemben tartott csészére vetettem, majd megráztam a fejem. Akármire is utalt az unokatestvérem, kénytelen voltam bízni a szavában és hinni, hogy helyesen cselekszem.
Ahogy leértem, hosszú percekig figyeltem a Park fiút, ahogy az ágy szélén ül, s maga elé mered. Hirtelen visszatért az a furcsa érzés ami nemrég a cellában is elkapott, visszatért. Valami egyszerűen nem stimmelt Chanyeollal kapcsolatban, de nem tudtam, hogy mi.
Mikor beléptem a szobába, a fiú rám kapta a tekintetét, de miután realizálta, hogy én vagyok, megnyugodott. Tekintete sokkal szebben csillogott, mint egy órával ezelőtt, s a testtartása is természetesebbnek hatott.
- Azt hittem, hogy megint az a srác jött vissza. - terült végig az ágyon.
- Melyik srác? - tettem le az éjjeli szekrényre a csészét, majd leültem mellé az ágyra.
- A göndör hajú. - fordította felém tekintetét. - Az előbb járt itt, de nem jött be. Kintről bámult. - sóhajtott. - Nem mintha tudtam volna bántani. Semmi erőm sincs. - mosolyodott el kínosan.
- Ez itt a lényeg. - mosolyogtam én is. - Egyébként, hoztam teát. Idd meg, jót fog tenni.
- Minek igyam meg? - nézett rám kérdőn. - Nem az a cél, hogy kinyírjatok?
- Szerinted megmentettem volna az életed vagy főztem volna neked gyógyteát, ha ki akarnálak nyírni?
- Jó, te lehet nem akarsz. - ismerte el. - De apád igen. Azt hiszed nem ismertem fel? - ült fel hirtelen. - Apád sokáig a példaképem volt, most pedig pont ő akarja a halálom.
- Nem akart megölni. - tettem vállára a kezem. - Csupán kiűzte belőled a rosszat. Hidd el neked akart jót. - álltam fel majd felvéve az éjjeliszekrényről, kezébe nyomtam a csészét. - Idd meg! - mosolyogtam rá.
- Miért vagy velem ilyen kedves? - nézett fel rám kérdőn. - Hisz rád támadtam. Ráadásul az ellenséged embere vagyok, amit már biztos tudsz. És te mégis olyan kedves vagy velem. - szorongatta a kezében lévő porcelánt.
- Válaszokat várok tőled. - vallottam be. - Te vagy jelenleg az egyetlen ember, akitől válaszokat kaphatok, és szeretném ha együtt működnél. Ezért nem öltelek még meg. - mondtam komolyan.
- Gondoltam, hogy valami ilyesmi lehet. - ivott bele a teájába. - Finom! - mosolygott.
Az idő lassan a reggeli órákba tévedt, mikor elhagytam Chanyeol szobáját, és egyenesen a könyvtár felé vettem az irányt, ahol nem másba, mint unokatestvéreimbe botlottam, kik a szoba közepén lévő kanapén terpeszkedtek.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rájuk, ők pedig viszonozták a gesztust.
- Jó reggelt Soo. - szólt vidáman Jongdae, majd intett, hogy menjek oda.
Helyet foglaltam velük szemben az egyik fotelban, majd érdeklődve pillantottam rájuk.
- Mit csináltok? - dőltem előre, hogy jobban láthassam a kanapé és a fotelek közötti asztalon heverő kismillió fényképet és jelentést.
- Kutatásokat végzünk. - adta a kezembe az egyik papírköteget Minseok. - Apád kért meg minket, hogy nézzünk utána ennek a Park srácnak.
- Elég érdekes dolgokat találtunk. - dobott elém egy képet Jongdae.
Felemelve a fényképet elkerekedett szemekkel néztem a két férfit, akik rajta szerepeltek. Az egyiket felismertem, hisz nem egészen öt perce jöttem el tőle, ő volt Chanyeol, a másikról azonban nem tudtam, hogy ki lehet.
- Ki ez a férfi Chanyeol mellett? - pillantottam felváltva unokatestvéreimre.
- Ha minden igaz, akkor ő Do Kyungsoo boszorkánymester. - dobott elém egy újabb képet Jongdae. - Kiderült, hogy egy másik csapat, már hónapok óta követi Chanyeolt, mert jelentést kaptak, hogy boszorkányokkal csencsel.
- Mégis mi köze lehet egy vámpírnak a boszorkányokhoz? - néztem meg az újabb képet, amin Chanyeol egy borítékot ad át a Kyungsoo nevű férfinak.
- Azt sajnos még nem tudjuk. - rázta meg a fejét Minseok. - De biztosan lesz köze Byunékhoz is. Ja, és amit a kezedben tartasz, az egy részletes jelentés, az elmúlt négy hónap történéseiről. Nézd át! Hátha neked lejön belőle valami.
- Hogy érted? - pillantottam le a kezemben tartott vaskos papírkötegre.
- Mi nem tudtunk kiszedni belőle semmi jelentőset. Túl kusza az egész. Szinte semmi nem függ össze. Sem az időpontok, sem a történések. Még csak a boszorkányok sem. Különböző kerület, különböző boszorkány, különböző időpont, minden egyes hónapban. - túrt bele hajába, idősebbik unokatestvérem.
- Valami összefüggésnek csak kell lennie. - néztem át sorban a képeket.
- Sok szerencsét Soo. - intett Jongdae. - Mi mára befejeztük. - álltak fel.- Egész éjjel ezen dolgoztunk. - sóhajtott fáradtan.
- Menjetek eresszétek ki a gőzt! - mosolyodtam el.
- Csak ügyesen! - adott egy puszit a homlokomra Minseok, majd mind a ketten elhagyták a szobát.
Hosszú órákon át nézegettem a képeket, olvastam a jelentéseket, böngésztem az interneten, de nem találtam semmit, ami használható lehetett volna. A boszorkányok, mind egy-egy nagyobb közösségbe tartoztak, de egyik sem ugyan abba. Az időpontok között nem volt összefüggés, pont úgy ahogy a helyszínek között sem.
- Mit csinál az én húgom, ilyen elmélyülten? - telepedett le a fotel karfájára bátyám.
- Ahh Jongin. - dőltem hátra. - Minseok és Jondae kutatását próbálom meg megoldani, de valahogy nem sikerül. Semmi nem passzol. - túrtam hajamba.
- Na lássuk csak. - dőlt előre, hogy tanulmányozni tudja a jelenést, ami a kupac legtetején hevert.
Testvérem sokáig olvashatta a papírt, néhol hümmögött, néhol gondterhelten húzta össze a szemöldökét, végül lecsapta az asztalra a papírt, mint aki rájött valamire.
- Ugye tudod, hogy a boszorkányok újholdkor a legerősebbek? - nézett rám.
- Őőő... Nem. - sütöttem le a szemeimet. - Egyik könyvben sem említették. Még a neten sem olvastam hasonlót.
- Pedig ez a legfontosabb tény, amit a boszorkányokról tudni kell. Valószínűleg sem Jongdae sem Minseok nem találkoztak még velük, így ezt ők sem tudhatták. És mielőtt megkérdeznéd, hogy én honnan tudom, legyen annyi elég, hogy elég rossz tinédzser voltam. - mosolyodott el halványan. - De a lényeg az, hogy ha megnézed a dátumokat mindegyik egy-egy újholdra esik.
Elvettem bátyámtól a papírt, és alaposan szemügyre vettem a benne lévő adatokat.
Időpont : Január 28.
Helyszín : Gwanak kerület, Do Kúria
Boszorkány : Do Kyungsoo
Időpont : Február 26.
Helyszín : Seocho kerület, Wu kúría
Boszorkány : Wu Yi Fan
Időpont : Március 28.
Helyszín : Gangnam kerület, Lu kúria
Boszorkány : Lu Han
Időpont : Április 26.
Helyszín : Songpa kerület, Huang kúria
Boszorkány : Huang Zitao
- Igazad van. - fordultam vissza bátyámhoz. - Ezek tényleg újhold időpontok.
- Mondtam. - mosolyodott el.
- De valami a kerületekkel sem stimmel. - kerestem rá a laptopomon Szöul kerületeire. - Ha megnézed, szépen sorban vannak egymás mellett a Han folyó mentén.
- Pont azok a kerületek, ahol a legtöbb boszorkány él. - cikázott bátyám szeme a laptop képernyője és a a jelentés között.
- Illetve ezek a legtávolabbi kerületek tőlünk. Miért mentek olyan messzire Byunék? - kérdeztem kételkedve.
- Nem tudom. - törte fejét Jongin is. - Mi lenne ha utána néznék a kúriáknak? Talán találunk valami érdekeset.
- Már néztem. - sóhajtottam. - De nem találtam semmi érdekeset.
- Akkor mi lenne, ha megbizonyosodnánk valamiről? - nézett a szememben gyermeteg izgatottsággal.
- Mire gondolsz? - keltette fel az érdeklődésem.
- Azt már tudjuk, hogy mindig újholdkor találkoznak, illetve, hogy a Han folyó mentén lévő kerületekben. Ha a megérzésem nem csal, akkor a következő helyszín Gangdon-gu-ban lesz, Május 25.-én, ami ugye két nap múlva lesz. El kellene látogatnunk oda. Hátha látunk valami érdekeset.
- Ki az ottani boszorkánymester? - tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Zhang Yixing. A legerősebb mind közül.
- Honnan tudod? - kerekedtek el a szemeim.
- Mondtam, hogy zűrös tinédzser voltam. - mosolyodott el. - Yixing azaz ahogy mindenki ismeri Lay, egy barátom. Segíteni fog nekünk.
- Miből veszed, hogy segít majd nekünk? - húztam fel egyik szemöldökömet.
- Kérlek Soo, legyél kicsit értelmesebb, és ne kérdezz annyi hülyeséget. - borzolta össze a hajam. - Ha azt mondom, hogy segíteni fog nekünk, akkor segíteni fog. - mosolygott.
- Rendben. - adtam meg magam. - Akkor menjünk, nézzük meg miben sántikálnak Byunék. - ült ki arcomra ördögi mosoly.
Fél óra múlva már egy utazótáskával az oldalamon álltam a kocsink mellett bátyám társaságában, mikor hirtelen eszembe jutott valami.
- Hé! Mi lenne ha Chanyeolt is magunkkal vinnénk? - vetettem fel. - Elvégre ő volt az, aki a kerületeket járta. Segítségünkre lehet.
- Mire gondolsz? - nézett rám kérdőn.
- Arra, hogy gondolj csak bele. A boszorkányok, főleg a lenti kerültekben összetartanak. Yixing vagy ki, biztosan tudja, hogy kit kell várnia. Ha megjelenünk Chanyeollal Byunék embere előtt, akkor a cucc Chanhoz kerül, így előnyt szerzünk a Byun kúriával szemben. Ha jó a logikám, akkor a dolognak, amiért mennek, köze kell hogy legyen az újholdhoz. Így ha minden jól megy, akkor szerzünk egy hónapnyi egérutat, hogy válaszokat kapjunk.
- Okos vagy. - döbbent le a bátyám. - Ezt, hogy tetted így össze?
- Nem tudom. - húzkodtam a vállam. - Megérzés.
- Ahh a tipikus női megérzések. - nevetett fel. - Hozom Chanyeolt. - indult el a foglyunkért.
Alig tíz perc elteltével, már az utcákat szeltük a Gangdong kerület felé, ahol az elkövetkezendő két napot fogjuk tölteni, és ahol, ha minden jól megy, válaszokat kapunk.
A visszapillantóban Chanyeolra pillantottam aki a varázs béklyók miatt teljesen elvesztette az erejét.
- Minden rendben? - fordultam hátra, mert feltűnt, hogy a kelleténél sokkal sápadtabb.
- Azt hiszem igen. - szólt gyenge hangon. - Csak, tegnap óta nem ettem.
- Ohh. - esett le. Attól, hogy elvettük az erejét, attól még ennie kell. - Tessék. - vettem ki a táskámból egy kulacsot, amiben az aznapi vér adagom volt. - Egyél. - adtam oda neki.
- De akkor neked nem lesz. - kerekedett el a szeme.
- Azt mondtam egyél! - nyomtam a kezébe. - Ne törődj velem. Te friss vámpír vagy, enned kell. - fordultam vissza, ám a visszapillantóba nézve elkaptam bátyám tekintetét, aki csak egy aprót bólintott, majd vezetett tovább.
A plafonról lógó kis tükör segítségével, figyelemmel kísértem, ahogy Chanyeol az egész kulacs tartalmát megissza, majd a bőrszíne lassan visszatért az eredetibe.
- Köszönöm. - mosolyodott el hálásan, majd megbökve a vállam visszaadta a mostanra kiürült kulacsot.
- Nagyon szívesen, de majd meg kell tanulnod neked is vadászni ahhoz, hogy enni tudj. Meséltek neked erről? - fordultam hátra hozzá.
- Baekhyun elmondott pár részletet, de mindig azt mondta, hogy ha átváltozom akkor majd megtanít mindenre. - mondta halkan, lehajtott fejjel.
- Akkor ezek szerint nem is tudsz semmit nagyon a vámpírokról? Ez mégis, hogy lehet? Te is vámpír családból származol nem? - húzta fel a szemöldökét Jongin.
- Igen, de egy átok miatt, csak most tudtam átváltozni.
- Miféle átok? - szaladt fel nekem is a szemöldököm.
- A családom régebben elkövetett egy puccsot a Byun dinasztia ellen, így azok átkot szórtak minden születendő gyermekre, hogy csak akkor lehetnek teljes értékű vámpírok, ha a hozzájuk rendelt Byun úgy dönt.
- Hallottam erről az átokról, de eddig azt hittem csak mese. - tátotta el a száját a bátyám.
- Sajnos nem az. - sóhajtott Chanyeol. - Pont pár nappal az előtt változhattam át, mielőtt ti elfogtatok. Nem tudtam visszafogni a vérszomjam, ami az évek alatt felgyülemlett bennem. - csordult ki az első könnycsepp a szeméből. - Nem akartam, hogy ilyen vérengzésbe kezdeni, és egy ideig még Baek is segített, de aztán történt valami, ami miatt el kellett menekülnöm a kastélyból. Aztán mikor támadott az éhség, nem tudtam visszafogni magam. - potyogtak a könnyei.
- Szóval azt mondod, hogy neked el kellett menekülnöd Byunéktól? - csodálkozott Jongin.
- Igen. - hüppögött Chan.
- Akkor már nem is tartod vele a kapcsolatot? - értelmeztem a hallottakat.
- Nem. Már vagy öt napja nem beszéltem vele. Színét se láttam. - hajtotta le a fejét, s az ölébe ejtett kezeit kezdte tanulmányozni.
- Maradj velünk! - csúszott ki a számon, mire a velem utazó két férfi felkapta a fejét. - Mármint, nem maradhatsz odakint mert ön- és közveszélyes vagy. Maradj velünk és mi kitanítunk, utána dolgodra engedünk. - ajánlottam fel.
- Gondolod, hogy ez a legjobb megoldás? - kérdőjelezte meg döntésem a testvérem.
- Segítségünkre lehet. - néztem bátyám szemébe a visszapillantón keresztül. - Igaz? - fordultam hátra Chanyeolhoz.
- Igen. - szemében tűz égett, és tudtam, hogy bármit is követett el Baekhyun, ez a fiú nagyon haragszik rá, ami jelen helyzetben pont kapóra jön.
Mikor visszafordultam, Jongin épp egy hatalmas kastély bejárójára hajtott fel, majd rám pillantott.
- Megérkeztünk.
